Árusok, kereskedők, kézművesek jelentkezését várják a ceglédi Adventi Kirakodó Vásárba

Árusok, kereskedők, kézművesek jelentkezését várjuk Adventi Kirakodó Vásárunkba (Cegléd, Szabadság tér, 2012. november 30-tól 2013. január 2-ig) a 20/9457106-os telefonszámon.

F E L H Í V Á S
Kézművesek, illetve minőségi termékekkel rendelkező árusok, kereskedők jelentkezését várjuk november 20-ig.

Jelentkezni kizárólag a helyigény megadásával illetve a portékáról és a felépítményről csatolt fényképpel lehet.
Érdeklődni illetve további információ: Zátonyi István közterület-felügyelet vezetőnél a 20/945-7106 telefonszámon vagy a zatonyi.istvan@cegledph.hu e-mail címen.

A rendezvény leírása:
2012. november 30-tól január 2-ig Cegléden, a Szabadság téren Adventi Karácsonyi Vásárt szervez Cegléd Város Önkormányzata. Minden hétvégén élő zenével és igazi adventi mézeskalács illatú hangulattal várunk minden kedves kilátogatót!

Öt hétvégén keresztül élőzenés színpadi produkciókkal, adventi gyertyagyújtással és fedett jégpályával várjuk az igazi téli hangulatra vágyókat. Lesz póni lovaglás, tűzzsonglőr produkciók, adventi gyertyagyújtás és emellett több tucat kézműves és kereskedő is kitelepül erre az időszakra a megszépült Szabadság térre.

Idén először egy fantasztikus szabadtéri Szilveszterre várjuk azokat, akiknek még nincsen kész terve, hogy hol búcsúztassa az óévet. Mi élőkoncertekkel és éjfél után frenetikus disco partyval várunk minden kedves kilátogatót. Éjfélkor minden résztvevő vendégünk egy pohár pezsgőre és egy pár virslire.

forrás: fesztivalkalauz.hu