Öltözködés , viselet készítés

Ahhoz, hogy a honfoglalás korabeli stílusról és formavilágról pontosabb képet alkothassunk, ismerjük meg eleink öltözködését, akkor szokásos viseletét. Mivel a magyarság kultúrája is keletről jött, ezért az öltözékük, azok anyagai, annak színei sem sokban térhetett el a ma is ott élő népek ősi viseletétől, akkori divatjától.


Honfoglalás korabeli magyar öltözék

Ruházkodásuk alkalmazkodott akkori életmódjukhoz, egy félnomád harcias népéhez. Harcmodoruknak megfelelően minden fegyverüket és használati tárgyukat az övükre erősítettek. Szablyaszerű görbe kardjukat, a puzdrát és a tarsolyt, amiben a tűzszerszámaik voltak. Hátukon viselték jellegzetes görbe nyilaikat, amitől egész Európa rettegett, a művészi bőr, nyílveszőket tartó tegezzel.

Híres lovagló tudásukhoz pedig jól alkalmazkodott a nadrág és a csizma viselete. Keleti mintára a felső ruházatuk kaftán volt, alatta vászon fehérneműt hordtak. Ingük elől vagy oldalt nyitott. Korabeli hozzáértő leírások szerint, megjelenésük büszke, ruházatuk pompázatos. Kiváltképpen kedvelték a díszes öveket, melyeknek verete valószínűleg rangot is jelentett a törzsön belül viselőjének.


Hun, avar korabeli övvégek

Tarsolyaik fémlemezeit, süvegeik csúcsait szintén évezredes motívumokkal díszítették, bámulatos mesterségbeli tudással bíró ötvöseik. Csizmáik bőrből, vagy nemezből készültek gombdíszekkel. A nők mivel szintén lovon ültek, a férfiakhoz hasonló viseletet hordtak, csak annál jóval színesebbet és díszesebbet. A nadrág felett viselt kabátjuk szegélyeit fémlemezekkel dekorálták, alsó fehérneműiket pedig gyönggyel varrták ki és gombokkal, pitykékkel látták el.

(Később egész Európa a magyaroktól vette át a ruhák gombolhatóságának ötletét.)


Hun, avar korabeli övdíszek és pitykék (gombok)

Az asszonyok süvegén és a lányok pártáján fémdíszítés csillogott és azokról mellükre - párosan viselt - fémkorongok csüngtek alá. Csodálatos ötvösművű karpereceket, fürtkarikákat, nyakéket és gyűrűket viseltek.

Divatos anyag volt a selyem, a prémfélék, és kedvelték az erős - a népművészetben ma is használt - színeket és díszítő motívumokat. Legyünk tehát büszkék honfoglalás kori őseink, és még korábbi, sok ezeréves tapasztalatra épült, lakáskultúrájára, mely az adott korban, az akkori életmódjuknak megfelelően, legalább olyan színvonalú volt, vagy még sok tekintetben kiválóbb is, mint az abban a korban élt más népek otthont építő, szépítő munkája.
Búcsúzzunk az ezredfordulón, Szent István napjától, 2001. esztendőben, augusztus hónap 20. napján, a legnagyobb magyar egy intelmével:

„A magyarnak, hogy valami legyen Európában, egyedül magyarnak kell lennie; ez dicső és nemes öröksége.”

Gróf Széchenyi István