Üvegművesség

Az üveg felfedezése
1999-09-02


 A történet az ókorba nyúlik vissza, amikor a föníciaiak hajóikon bejárták a világ tengereit, és virágzó kereskedelmet bonyolítottak más népcsoportokkal, és kultúrákkal. Ezen kereskedelmi szállítmányok közé tartozott a szóda is, melyet vízinövények hamujából nyertek. Ezt az anyagot a gyapjúkészítők a textil puhítására, a mindennapok során fehérneműk mosására, valamint az egyiptomi papok a holttestek balzsamozására is alkalmazták. Ekkor természetesen még nem sejtették, hogy az üveg egyik fontos alapanyagát használják.

Egyiptomban járunk, ahol több más kézműves mesterség mellett a fazekasság is létjogosultságot nyer, és felvirágzóban van. Volt azonban egy probléma, mely előtt tanácstalanul álltak a kor kézművesei. Nem tudták ugyanis tökéletesen lesimítani égetésre váró agyagedényeiket, melyek mindig kellemetlenül érdesek maradtak, ezáltal könnyen felsértették használójuk bőrét, és könnyen be is piszkolódtak. Nagy gond volt ezen kívül, hogy az edények fala porózus maradt, ezáltal a bennük tárolt folyadék lassan kiszivárgott belőlük.

A megoldást a véletlen szülte, mely egyúttal egy csodálatos új anyag megszületését is jelentette. Az egyik agyagedényre, kiégetése előtt valahogyan homok és szóda keveréke került. Amikor a fazekasmester kiégetés után megnézte művét, meghökkenve látta, hogy az edény falát bámulatosan sima, csillogó réteg borította. Ezt a réteget nevezték el máznak, melynek összetétele teljesen megegyezik az üvegével.

 Később a szódához és a homokhoz különböző anyagokat keverve más-más színű mázhoz jutottak.
Maradt azonban még egy nyitott kérdés. Mégpedig az, hogy miként tudnak tárgyakat készíteni pusztán üvegből? Itt újfent egy véletlen sietett a segítségükre. Történt ugyanis, hogy az egyik mester egyszer hanyagul vonta be a munkadarab felületét, és egyenletes sima felület helyett sűrű, csomós mázat kapott. Ám ez az elrontott felület annyira szép és ragyogó lett, akár a drágakő. A fazekas ekkor egy hirtelen ötlettől indíttatva színes golyókat készített a mázból, amelyek pompásan sikerültek. Ezzel tudtán kívül egy új művészeti ágat fedezett fel, mégpedig az üvegművességet.

Réges régen uralkodott Egyiptomban egy királynő, akit Hatsepszutnak hívtak. Harminckét éves korában halt meg. Holttestét bebalzsamozva szarkofágba helyezték, és befalazták a líbiai hegyek lábánál. Hatsepszut csodálatos sírkamrában pihent mélyen a sziklákba rejtve, ahová csak rejtett bejáratú sötét labirintuson keresztül lehetett eljutni. Több, mint háromezer évig pihent ott háborítatlanul, de ekkor egy francia régész rátalált a bejáratra. Ahogy belépett a sírboltba fenséges látvány tárult a szeme elé. A királynőt őrző két kőszobor nyakában szent szkarabeusz-bogár lógott láncon. Szemük hegyikristályból készült, és oly vészjóslóan csillogott a rájuk vetülő fényben, hogy a helybéli lakosokból toborzott munkások nagy része fejvesztve menekült. Mások megpróbálták szétzúzni a talizmánokat, a régésznek csak fegyverrel sikerült megfékeznie őket.

A múmia arcát arany halotti maszk díszítette, fején ezüst diadém, homlokán pedig a királyi méltóság szimbólumai a kígyó és a sas. Oldalán apró tőr lógott. Az egyiptomi hit szerint mindezekre szüksége volt a királynő lelkének a túlvilági vándorlások során. Mégsem ezeken a holmikon akadt meg a régész szeme, hanem a holttest nyakát díszítő gyöngysoron. A zöldes-feketén csillogó szemekből font fűzér ugyanis üvegből készült! Nagy, egyenetlen szemekből állt, melyek mindegyikére a királynő neve volt rávésve hieroglifákkal. Ezek az apró átlátszatlan üveggyöngyök háromezer négyszáz esztendeje készültek!

Felmerül hát a kérdés, lehetséges, hogy Hatsepszut királynő gyöngysora a legrégibb üvegtárgy? Ezt cáfolni látszik egy a 40-es években Théba közelében feltárt sírbolt. Itt bukkantak rá egy zöld színű vízcsepp formájú üveggyöngyre. Ennek korát ötezer ötszáz esztendőre becsülik! Bárhogyan is, de ezt a csodálatos tulajdonságokkal rendelkező anyagot is -mint annyi mást- az egykor virágzó bámulatos ókori kultúráknak köszönhetjük.

Rédei Gábor