„Árpád-házi Szent Erzsébet Krisztus felfedezésére hív bennünket”


Október 20-án, a hagyományos szerdai általános kihallgatáson XVI. Benedek pápa a középkori magyar szentről mondott tanítást a Szent Péter térre összegyűlt zarándoknak.

Beszéde elején a Szentatya köszöntötte a magyar zarándokokat. Katekézisében Árpádházi Szent Erzsébetről, a felebaráti szeretet védőszentjéről elmélkedett; közbenjárását és pártfogását kérve adta apostoli áldását a hívekre.

Árpádházi Szent Erzsébet 1207-ben született; édesapja II. András, Magyarország gazdag, nagy hatalommal bíró királya, édesanyja Merániai Gertrúd volt. Erzsébet életének első négy évében a magyar királyi udvarban nevelkedett, négy testvérével. Kedvelte a játék örömét, a zenét és a táncot, sokat imádkozott, és már nagyon fiatalon különleges figyelmet szentelt a szegényeknek, akiket jó szóval és szeretettel vigasztalt. Boldog gyermekkora akkor szakadt meg, amikor Türingiából lovagok érkeztek a magyar királyi várba, hogy elvigyék új otthonába – tanított a középkori magyar szentről Benedek pápa. A XIII. században e német tartomány grófja, I. Hermann Európa egyik leggazdagabb és legbefolyásosabb hercege volt, udvara a fényűzés és a kultúra fellegváraként volt híres. A pompa mögött komoly feudális érdekek húzódtak meg, így a türingiai őrgróf nagy örömmel fogadta a fia, Lajos és Erzsébet közötti eljegyzés lehetőségét. Erzsébetet örökségével és kíséretével Eisenachba, Wartburg várába küldték; itt németül, franciául, latinul, zenét és hímzést tanult. A két fiatal házasságának ugyan elsősorban politikai okai voltak, őszinte szerelem alakult ki közöttük, amelyet a hit és az isteni akarat beteljesítésének vágya táplált – emelte ki XVI. Benedek.

Lajos 18 éves korában, apja halála után vette át a hatalmat Türingiában. Erzsébetet szüntelen kritikák érték, viselkedése a hercegi család tagjai szerint nem felelt meg az udvari elvárásoknak. Esküvőjüket sem a megszokott pompával rendezték meg, ugyanis a költségek egy részét Erzsébet inkább a szegényeknek adományozta. Látva a hit és a hitgyakorlat közötti különbségeket, és nem viselte el az ellentmondásokat. Egy alkalommal a kápolnában, ima közben levette fejéről koronáját, a keresztre tette, amit anyósa számon kért rajta. „Hogyan tehetem én, nyomorult teremtés, fejemre a földi hatalom koronáját, amikor Jézus Krisztust tövissel koronázták?” – felelt Erzsébet a vádakra. Az Árpád-házi szent példa lehet mindazok számára, akik vezető szerepet töltenek be – hangsúlyozta Benedek pápa, kiemelve, hogy a hatalom gyakorlását mindig úgy kell felfogni, mint a jóságra és az igazságosságra irányuló tevékenységet a közjó keresésének érdekében. Erzsébet fáradhatatlanul szolgált szeretetből: enni adott az éhezőnek, inni a szomjazónak, ruhát adott a ruhátlanra – fogalmazott a Szentatya. Beszélt a híres rózsacsodáról: amikor Erzsébet ruhájában kenyeret vitt a szegényeknek, férje megállította, hogy megtudja, mit visz benne. Erzsébet azt felelte, hogy rózsát, s amikor megmutatta kötényét, valóban rózsák voltak benne.

Házasságuk nagyon boldog volt: Erzsébet segítette férje emberi értékeit magasabb, természetfölötti szintre emelni, aki feleségét mindig megvédte a szegényekért folytatott tevékenységében. Kapcsolatuk csodálatos példa arra, hogy a hit, az Isten és a felebarát iránti szeretet megerősíti a családi élet kötelékeit és még mélyebbé varázsolja a házasság egységét – hangsúlyozta Benedek pápa. A fiatal pár lelki támaszt talált a ferences szerzeteseknél; s Erzsébet Rüdiger testvért kérte lelki vezetőjéül. Rüdigertől ismerte meg Assisi Szent Ferenc megtérésének történetét, amely még inkább megerősítette Erzsébetben azt, hogy kövesse a keresztre feszített Krisztust, akit a szegényekben ismert fel. Erzsébetnek gyermekei születése után sem hagyott fel a rászorulók és a ferences testvérek támogatásával.

1227-ben Erzsébet búcsút vett férjétől, Lajostól, aki II. Frigyes német-római császár oldalán keresztes hadjáratba indult. A dél-itáliai Otrantóban halt meg, 27 éves korában. Erzsébet, értesülvén férje haláláról, mély magányba és imába merült. Lajos halála után testvére vette át a hatalmat, azzal magyarázva tettét, hogy Erzsébet képtelen lenne az uralkodásra. Erzsébetet elűzték Wartburg várából; városról városra járt, ahol szükség volt segítségére, dolgozott, ápolta a betegeket, megvarrta ruháikat. Azon családtagjai, akik szerették, segítették, hogy a marburgi kastélyban élhessen megfelelő körülmények között, s ahol közel volt új lelki vezetőjéhez, Konrádhoz.

1228 nagypéntekén Erzsébet néhány ferences barát jelenlétében lemondott a világi javakról. Kórház építésébe kezdett, ahová befogadta a földönfutókat, betegeket, és ő maga gondozta őket. E tette Assisi Szent Ferencéhez hasonló misztikus tapasztalatot tükröz – magyarázta a Szentatya. Ő is arról beszélt, hogy a betegeket, leprásokat szolgálva „az, ami korábban keserű volt a léleknek, édessé változik”. Erzsébet rövid életének utolsó éveit kórházában töltötte, mindig szeretettel és alázattal ápolva a szegényeket és betegeket. A világban élt megszentelt életet, társnőivel szürke, hosszú ruhát öltött – így lett a ferences harmadrend, a Ferences Világi Rend védőszentjévé. 1231. november 17-én halt meg, „édesen elszunnyadva az Úrban” – fogalmazott XVI. Benedek. Számtalan tanúságtétel szól csodás tetteiről. Négy évvel halála után IX. Gergely pápa szentté avatta; később a marburgi székesegyházat az ő tiszteletére szentelték.

Szent Erzsébet példája arra tanít bennünket, hogy a Krisztussal való barátság, a hit kialakítja bennünk a helyes igazságérzetet, és egyenlővé tesz bennünket; szeretetet és jóságot szül, amelyből remény születik: bizonyosság abban, hogy Krisztus szeret bennünket. Így válunk képessé arra, hogy meglássuk embertársainkban Krisztust. Árpád-házi Szent Erzsébet Krisztus felfedezésére hív bennünket, arra, hogy mi is szeressük Őt, arra, hogy higgyünk, s e hit által rátalálhatunk a szeretetre, a boldogságra, az igazságosságra. Mindez remény arra, hogy egy nap mi is az örökkévalóság örömében élhetünk Istennel – hangzott el XVI. Benedek pápa katekézisében.

Vatikáni Rádió/Magyar Kurír

forrás: magyarkurir.hu