13. Luca napja

Luca napja a Gergely-féle naptárreform előtt (1582) a téli napforduló kezdőnapja volt: „Szent Lucának híres napja, a napot rövidre szabja.” Ezért e nap tele van tilalmakkal, jóslásokkal, melyek az új év napjához kapcsolódó hiedelmekhez hasonlóan befolyással lehetnek a következő esztendőre. A magyar néphitben Luca alakja kettős. Egyrészt kapcsolatos a legendabeli Szent Lucával, másrészt egy boszorkányszerű, rontó nőalakkal. Az utóbbi kísértetszerű jelenség, aki ezen az éjszakán és napon az emberek, állatok kárát okozhatja. Az egész magyar nyelvterületen e napot gonoszjáró napnak tartották, ezért különösen a boszorkányok rontása ellen kellett védekezni. Fokhagymával dörzsölték be az állatok fejét, az ólak ajtajára keresztet rajzoltak, hamut szórtak a kapuk elé, lefekvés előtt hagymás kenyeret ettek, hogy a szagával elriasszák a gonosz szellemeket, és elzárták a seprűket, nehogy azon nyargalásszanak a boszorkányok. E nemkívánatos személyek felismerésére készítették az úgynevezett lucaszéket, amelynek alakját, formáját előírás szabályozta. December 13-a és karácsony között kilencféle fából (kökény, boróka, jávor, körte, som, jegenyefenyő, akác, cser, rózsa) kellett összeállítani. Szöget nem volt szabad beleverni, az éket pedig bükkfából faragták. Az éjféli misén a lucaszékre ráállva lehetett csak meglátni, hogy kik a boszorkányok. Sokféle házasságjósló eljárás kapcsolódott Luca napjához. Drávaszögben a szemétdombra állva hallgatóztak. Ahonnan kutyaugatást, vagy kakaskukorékolást hallottak, azt gondolták, abból az irányból jön majd a jövendőbelijük. A jósló, varázsló eljárások többségét Luca-nap és karácsony között kellett elvégezni. A lucacédulákra férfineveket írnak, abból minden nap egyet tűzbe vetnek, és ami utoljára marad karácsonyra, az lesz a jövendőbeli neve. Luca-napkor kezdtek csíráztatni a lucabúzát, ami ha kizöldül karácsonyra a következő évben jó termés várható. Az időjárásjósló praktikák ideje: Lucától karácsonyig terjedő időszak. E 12 nap időjárásából jósolnak az elkövetkező 12 hónap időjárására. Ez az úgynevezett lucakalendárium.

Másik az ún. hagymakalendárium: 12 hagymalevélbe sót tesznek és attól függően, hogy átnedvesedik-e vagy sem, következtetnek az elkövetkező 12 hónap csapadékosságára.

Ehhez a naphoz munkatilalmak kapcsolódtak. Úgy tartották, ha ezen a napon fonnának, varrnának akkor ezzel bevarrnák a tyúkok fenekét és azok nem tudnának tojni. Nem volt szabad sütni, mert a kenyér kővé válik. De nem csak tiltott, hanem erre a napra előírt női munkák voltak, például tollat fosztottak, babot fejtettek, hogy a tyúkok könnyen tojjonak.

Lucázni, kotyolni jártak Nyugat- és Dél-Dunántúlon a fiú gyerekek. Házról-házra járva termékenységvarázsló verseket mondtak, énekeltek. Kisebb csoportokban indultak hajnalban. Betérve egy-egy házba engedélyt kértek: „Szabad-e kotyolni?” Ha megengedték, akkor ráültek egy tuskóra vagy szalmára, esetleg botjukra támaszkodva mondták a varázsmondókákat, énekeket.

A kisalföldi Csallóközben és a Nyitra vidékén még a közelmúltban is fehér lepelbe öltözött legények, esetleg lányok, asszonyok keresték fel a házakat. Arcukat belisztezték, vagy fehér tüllkendővel takarták el, hogy ne ismerjék fel őket . Lisztbe mártott tollseprűvel sepergettek. Egyes helyeken a lányokhoz jártak, másutt a gyerekeket ijesztgették. Egyik Luca büntetett, a másik ajándékozott és ijesztgették a gyerekeket: „Jön a Luca, elvisz!” Ezeket a Luca alakoskodókat nem mindenütt fogadták szívesen.