Dobos, zenész, táncos, solymász, íjász hagyományőrzők jelentkezését várjuk 2010. április 17-ére,
"A Dob Ünnepe - III. Nemzetközi táltos, regős, dobtalálkozó" rendezvényünkre!
Helyszín: Öskü, Ősbő Vezér Park
FELHÍVÁS
Kedves Barátaim!
Sziránszki Regős József vagyok. Találkozzunk 2010. április 17-én, szombaton, Öskü községben, a XII. században épült
Kerek Templom lábainál! Öskü Község Polgármestere és Képviselő Testülete, valamint a Látóhatár- Palota Kft. segítségével,
hozzájárulásával jöhet létre e páratlan esemény, ahol ismét, immár harmadszor találkozhatunk tátosok, regősök, sámánok
és a dobkörök vezetői, tagjai.
Megmutathatjuk művészetünket egymásnak, és az érdeklődő sokaságnak egy igazán méltó helyen az Ősbő Vezér Emlékpark
szabadtéri színpadán, abban a parkban, ahol Ősbő Vezér íja feszül, emlékeztetve és erővel töltve mindazt, aki ide látogat.
Szeretnék lehetőséget biztosítani minden csoportnak, bemutatkozni vágyó barátomnak, aki szintén dobbal, énekkel tudja kifejezni
érzéseit, aki rátalált, vagy már keresi útját, saját igazságát ebben a világban.
Szeretettel várjuk dobosok, táncosok, zenészek, solymászok, íjászok jelentkezését!
Jelentkezz mielőbb barátaimnál:
Strenner Edina és Németh Balázs
dobunnep@gmail.com
8100 Várpalota, Erdődy u.4. fsz.3.
+3630/552-9286
+3688/783-949
Mindenkit szeretettel várunk!
Üdvözlettel: Sziránszki Regős József
2010. január 31. Öskü-Várpalota
forrás: fesztivalkalauz.hu