Egyiptomban az utcán tüntettek a kopt keresztények

Március 8-án nyolcezren tüntettek a Tahrír tértől pár méterre fekvő egyiptomi televízió székháza előtt a solei Szent Mina és Szent György-templom újjáépítéséért, amelyet március 5-én romboltak le muzulmán szélsőségesek.

A felgyújtott kopt templom a fővárostól néhány kilométerre fekvő faluban volt, ahol egy muzulmán és egy keresztény család gyermekei között létrejött kapcsolat miatt alakultak ki a feszültségek. A falu mohamedán lakói a muzulmán társadalomban működő, bosszúra való jog nevében földig rombolták a templomot, és a falu hétezer keresztény lakóját elűzték otthonaiból. A hadsereg ígéretet tett ugyan a templom újjáépítésére, de muzulmán csoportok tiltakoznak ellene.

Rafic Greiche, az egyiptomi katolikus egyház sajtóirodájának igazgatója elmondta az Asia News hírügynökségnek, hogy ez volt az első olyan tüntetés, amelyet a koptok nem a saját székesegyházukban szerveztek. Hangsúlyozta: „Ezzel a tüntetéssel be akarták bizonyítani, hogy kimehetnek a terekre, támogatásra találnak a muzulmán közösségeknél”. A felvételeken látszik, hogy a keresztények mellett muzulmán nők is jelen voltak a templom újjáépítését követelő tüntetésen.

Greiche atya felhívja a figyelmet arra, hogy ezzel együtt az iszlám fundamentalizmus erősödik az országban, a Muzulmán Testvériség kihasználja a zavaros helyzetet, és a radikális iszlám törvényt akarja bevezetni az országban. Nagyon sok imám tiltakozik az alkotmány második bekezdésének megváltoztatása ellen, amely szerint az egyiptomi jog kiindulópontja a sharia, az iszlám vallásjog.

Rafic Greiche hangsúlyozza, hogy ebben az ingatag helyzetben egyedül a keresztények és muzulmánok közötti egyenlőség akadályozhatja meg az iszlám vallásjog bevezetését. Kijelenti: „a nyugati kormányok nyomást tudnának gyakorolni a mi kormányunkra, hogy ismerje el a társadalmi egyenlőség formáit. Mindkét részről voltak vértanúk, és a nyugatnak meg kell értetnie az új kormánnyal, hogy ha új országot akar építeni, elég az alkotmány második bekezdésén ejtett kis változtatás."

A legfrissebb hírek szerint a tüntetés keresztények és muzulmánok közötti összacsapásokkal végződött, egy ember életét vesztette.

Magyar Kurír

(tzs)

forrás: magyarkurir.hu