Házakat szentelt az egri érsek az árvíz sújtotta településeken

Örömmel tölt el, hogy valóban megújultak a házak, a lakóik újra emberhez méltó körülmények közt élhetnek – nyilatkozta a Magyar Kurírnak Ternyák Csaba egri érsek, aki december 10-én, pénteken házszentelésen járt három, tavasszal árvízzel elárasztott településen, Sajóládon, Ónodon és Felsőzsolcán.

A Katolikus Karitász által felújított házakat szentelt meg Ternyák Csaba egri érsek december 10-én három, tavasszal árvízzel elárasztott településen, Sajóládon, Ónodon és Felsőzsolcán. A Magyar Katolikus Egyház segélyszervezete eddig 415 házat újított fel Észak-Magyarország 17 helységében, több mint 200 millió forint értékben. A Karitász most újabb kétszáz ház rendbetételét vállalja Felsőzsolcán. Az eseményen a Katolikus Karitászt Écsy Gábor országos karitászigazgató és Árvai Ferenc, az Egri Főegyházmegyei Karitász igazgatója képviselte. A házszentelésen részt vett az ónodi és a felsőzsolcai alpolgármester.

A Magyar Kurír Felsőzsolcán érte utól Écsy Gábort és Ternyák Csabát. A Karitász településenként egy házat választott ki a házszentelésre. Mint Écsy Gábor a Kurírnak elmondta, nem volt könnyű  választani. A szempontjaik közt szerepelt, hogy legyen a tulajdonosok közt nagycsalád és idős, egyedül élő néni is. 

Azt tapasztaltam, hogy ezek az emberek, akiknek a házát sikerült felújítani, rendkívül hálásak és örülnek a támogatásnak. Örömmel tölt el, hogy valóban megújultak a házak, a lakóik újra emberhez méltó körülmények közt élhetnek – nyilatkozta Ternyák Csaba a Magyar Kurírnak Felsőzsolcáról. Hozzátette: a baj még mindig nagyon nagy, Felsőzsolcán is rengeteg ház szorul még felújításra. Az érsek a házszentelés során köszönetet mondott az adakozóknak és a Karitász munkatársainak.

Kérdésünkre, hogy mit jelent lelkiekben a Karitász és az egyház támogatása az árvíz károsultjainak, Ternyák Csaba az ónódi polgármesterre hivatkozott, aki külön köszönetet mondott a lelki segítségért, kiemelve, hogy a katolikus egyház és a Karitász támogatása hozzásegítette a helyi fiatalokat a hitben való elmélyedéshez, ahhoz, hogy közösséggé formálódjanak, és hogy ők maguk is felajánlják segítségüket bajba jutott embertársaik számára. 

A Katolikus Karitász az első percektől kezdve jelen volt az árvízi és vihar sújtotta helyszíneken. A nagylelkű adományokból összegyűlt 255 millió forintból családok ezreit látta el tartós élelmiszerrel, ivóvízzel, takarókkal, tisztítószerekkel és gyógyszerekkel. Az újjáépítés során önkéntes szakértők segítették a munkálatokat, valamint építőanyaggal, eszközökkel, majd bútorokkal és háztartási felszerelésekkel segítette a szervezet – és segíti a mai napig – a rászorulókat. Az épületek helyreállítása mellett fokozott figyelmet fordítanak a tönkrement veteményesek miatt nehéz helyzetbe került családokra is. Az ősz folyamán mintegy 500 zsák étkezési burgonyát és 2 tonna paprikát osztottak szét a bajbajutottak között.

A nyár során az otthonukból kitelepített családok gyermekei számára több turnusban szerveztek táborokat, amelyek keretében összesen 340 gyermek vett részt. A tanév kezdetekor pedig 800 darab, füzetekkel megrakott iskolatáskát és élelmiszercsomagokat osztott szét a szervezet az első és másodikos gyermekek között – írja a Karitász közleménye.

Magyar Kurír

(szg)

© Híreink „Magyar Kurír” forrásmegjelöléssel szabadon felhasználhatók.