Hivatalos nyilatkozatok a vatikáni kiszivárogtatásokról

„Benedek pápát fájdalommal töltik el a történtek, de könyörületet érez az érintett személy iránt. Ugyanakkor a levelek közzététele hallatlanul súlyos, erkölcstelen cselekedet” – jelentette ki Angelo Becciu érsek, helyettes államtitkár Giovanni Maria Viannak, a L’Osservatore Romano igazgatójának adott interjújában, amely a vatikáni napilap május 30-i számában jelent meg.

Becciu érsek megerősíti, hogy „nem egyszerűen a pápa dokumentumainak ellopásáról van szó, hanem azoknak az embereknek az önérzete elleni erőszakról is, akik a pápához mint Krisztus földi helytartójához fordulnak a teljes bizalom légkörében, mert biztosítva érzik az abszolút titoktartást”. Aki az átláthatóság kritériumai alapján jogosnak találja a dokumentumok közzétételét, annak az érsek így válaszol: „a látszatigazságok nem vezetnek messzire”. Szüleire utal, akik arra tanították, hogy ne lopjon, és ne fogadjon el másoktól sem lopott holmit. „Az újságíróknak, akiknek az a feladatuk, hogy számot adjanak arról, ami történik, etikai indíttatással is rendelkezniük kellene, vagyis bátorsággal, hogy határozottan távolságot tartsanak kollégájuk bűnügynek is nevezhető kezdeményezésétől” – állapította meg a vatikáni helyettes államtitkár.

„Továbbá egyes cikkek mögött álszentség is érzékelhető” – teszi hozzá Becciu érsek. „Egyrészt vádolják az egyház központi vezetésének abszolutista és monarchikus jellegét, másrészt megbotránkoznak, mert egyesek a pápának írva e vezetéssel kapcsolatban megfogalmazzák gondolataikat vagy panaszukat. A megjelentetett dokumentumok nagy része nem harcokat, bosszúhadjáratokat tár fel, hanem a gondolkodás szabadságáról árukodik, holott az Egyházat gyakran éppen ennek tiltása miatt éri bírálat.” Becciu érsek figyelmeztet arra, hogy  a médiában eltorzított kép jelenik meg a Szentszékről: „hol is van a botrány? Az engedelmesség nem azt jelenti, hogy nem lehet saját véleményünk”.

A történtekkel kapcsolatban nyilatkozott a pápa vatikánvárosi helynöke, Angelo Comastri bíboros is. Az Il Messaggero olasz napilapnak adott interjújában hangsúlyozza: „fantáziadús leírásokat lehet olvasni mindenfelé. Közöttünk azonban nincsenek sötét cselszövések, amelyeket egyesek eltökélten el akarnak hitetni. Van természetesen dialektika. Különböző dolgokra vagyunk érzékenyek, Isten nem egymás fénymásolatainak teremtett bennünket, de minden bíboros között létezik egy mélyen gyökerező szeretet az Úr iránt. Természetesen lézetik az Egyház meggyengítésére irányuló terv, de az Egyház mindig is küzdelmek között haladt előre. Nem keresztre feszítéssel kezdődött az Egyház? A kereszténység Júdás árulásával és Péter tagadásával született meg. Az Egyház útja nem diadalmenet, hanem a jó és a rossz közötti küzdelem drámai megtapasztalása, annak biztos tudatában, hogy Krisztus feltámadt és győzedelmeskedik” – fogalmazott Angelo Comastri bíboros, a pápa vatikánvárosi helynöke.

Vatikáni Rádió/Magyar Kurír

forrás: magyarkurir.hu