A kisfiát egyedül nevelő, gyöngyöstarjáni népzenész Balog Edina a közelmúltban barátai, ismerősei segítségét kérte, munkanélkülisége, megélhetési gondjai miatt. Munkát szeretne vállalni, elsősorban szakmájában. Néhányan úgy gondoltuk, zenésztársai által felajánlott műsorral jótékonysági koncertet szervezünk számára, ezzel enyhítve szorult helyzetén.
Kérjük a segítséget, amennyiben lehetőség van rá, munkavállalási megkereséssel, a koncert élvezésével.
Köszönettel: Csépéné Bércesi Ágota
1977-ben nép-táncolni kezdett, de kevés volt a zenész, kapóra jött, hogy hegedülni tanul. Így átpártolt zenekarba, táncosokat kísérő zenekarba. Lelkesítette, hogy kijutott - mint zenész - külföldre. 1988-tól 1994-ig a Kolompos együttes prímása volt.
1988-ban megkapta a C-kategóriás, Művészeti Oktatói Működési engedélyt. Nem sokkal később a Kolompossal a Népművészet Ifjú Mestere címet, pár éve az Aranypáva díjat, ami már örökös. Ekkor sok mátrai dallamot elsajátíthatott.
Sokat járt Erdélyben, Kalotaszegen gyűjteni, majd egy zenész család lányának fogadta. Akkor már mint odavaló, minden feszélyezettség nélkül nézelődhetett, gyűjthetett. Akkor tanult a legtöbbet - emberileg és zeneileg is.
edinaplakát1.JPG 181 KB Megtekintés Megosztás Letöltés |