Mindszentek ünnepe

MINDENSZENTEK ÜNNEPE

Mindenszentek ünnepét Keleten már 380-ban megtartották, és az összes vértanúra emlékeztek ezen a napon.
A nyugati egyház liturgiájába IV. Bonifác pápa vezette be, aki 609-ben megkapta a pogány istenek tiszteletére
épült római Pantheont , és május 13-án felszentelte Mária és az Összes Vértanúk tiszteletére .

http://uj.katolikus.hu/kepek/2006/nagy/mindenszentek.jpg

III. Gergely pápa (731-741) a „Szent Szűznek, minden apostolnak, vértanúnak, hitvallónak és a földkerekségen elhunyt minden
tökéletes, igaz embernek" emléknapjává tette. IX. Gergely pápa (827-844) helyezte november 1-jére mindenszenteket.

Az ünnep célja, hogy az összes szentet – nem csak azokat, akiket az Egyház külön szentnek nyilvánított – egy közös napon
ünnepeljük. Az ünnepi mise könyörgése ki is nyilvánítja: „Mindenható örök Isten, ki megadtad nekünk, hogy egy napon
ünnepelhessük minden szented dicsőségét, arra kérünk, hogy sokszoros közbenjárásukra bőven áraszd reánk irgalmasságodat."

Mindenszentek napja tanácsolt egyházi ünnep, hazánkban 2001 óta újra munkaszüneti nap.

(Forrás: MKPK Sajtóiroda)

 

Magyar területeken szokás volt ilyenkor a sírok megtisztítása, rendbe hozása is. Ilyenkor fel is díszítik a sírokat, virágokat,

koszorúkat visznek az elhunytak tiszteletére. A néphit szerint azért kell megszépíteni a sírokat, hogy a halottak szívesen

maradjanak lakhelyükben. Mivel sokáig úgy tartották, hogy a halottak ilyenkor hazalátogatnak, ezért sokfelé szokás volt,

hogy számukra megterítettek, kenyeret, sót, vizet tettek az asztalra. Egyes vidékeken a temetőbe vitték ki az ételt, s a

sírokra helyeztek belőle, a maradékot pedig a koldusoknak adták. Szeged környékén „mindönszentek kalácsa",

„kóduskalács" néven üres kalácsot ajándékoztak a szegényeknek. Székely népszokás szerint egész kemencére való cipót

sütöttek, amelynek Isten lepénye vagy halottak lepénye volt a neve. Ezt kiosztották a templom előtt gyülekező szegények között.

Egy néphit szerint, aki virágot szakít a sírról, azt elviszi a halott. Az égő gyertyát nem szabad más sírra tenni, mert annak a

halottnak a bűne, akinek a sírjáról elvették, átszáll a másik lelkére. Többfelé úgy tartották, hogy Mindenszentek és Halottak napja

közti éjszakán a halottak miséznek a templomban, és amíg a harang szól, hazalátogatnak szétnézni. Ezért minden helyiségben

lámpát gyújtottak, hogy az elhunytak eligazodjanak a házban.

 

A halottak napjához kötődő szokásokat sok helyütt másként gyakorolják.

Halottak napján minden töprengő emberben felmerül a kérdés: miért olyan rövid az élet és miért a halál. Még a hívő is felteszi a

kérdést: A bölcs és mindenható Isten nem lett volna képes halál nélküli életet teremteni? A jóságos Mennyei Atya nem óvhatta

volna meg gyermekeit a halál tragédiájától?

Nem azért beszélünk a halálról, hogy elvegyük a kedvet az élettől, vagy megrontsuk az ízét annak a kevés örömnek, ami az

embernek osztályrészül jut itt a földön. Hanem mert a Biblia egész terjedelmében evangélium = örömhír. Akkor pedig kell,

hogy a halálról szóló igehirdetés is örömhír legyen.

A keresztény hívő szeretteinek sírkövére nem szomorúfüzet véset, mert az csak a gyászolók fájdalmára emlékeztetne.

Nem derékba tört fát, mert az az elhunyt életének félbemaradását szimbolizálná. Nem két galambot. Az csak a temető

csendjére emlékeztetne. Hanem a kereszt jelét tűzi a sírkőre. A kereszt Jézus halálának győzelmes erejéről beszél és

egyúttal saját halálunknak a feltámadásba torkollását is igazolja.

 

 

 

Ilyenkor, halottak napján sokunk lelkében felvetődik a kérdés, amit a költővel kérdezünk:

 

Mi lesz velünk, ha elfut a nyár?

Mi lesz velünk, ha életünk lejár?

Ha ránk borul örök vak éjjelünk,

Uram, mi lesz velünk?

Ha már nem leszünk és nem érezünk,

Ha e világból örökre kifogyunk,

S egy koporsó lesz minden otthonunk,

Ha nem marad csak rideg telünk,

Uram, mi lesz velünk?

 

Találjuk meg a választ Gárdonyi Géza: Útra készülődés című írásban:

 

„Miatyánk Isten, mindeneknek Atyja,

kihez hajlunk, mint fű a Nap felé,

az én szívem kétség nem szorongatja,

midőn indulok végórám felé.

A halál nekem nem fekete börtön,

Nem fázlaló, nem is rút semmiképpen:

Egy ajtó bezárul itt a földön,

S egy ajtó kinyílik ott fenn az égen:

Ez a halál!"

 

Emlékezzünk eltávozott szeretteinkre és gyújtsuk meg a gyertyát!


Csak az hal meg akit elfelejtenek

(összeállította : Kovácsné Révész Zsuzsanna)