NEMZETI VÁGTA

Budapest, 2014. szeptember 19 - 21.

Minden országnak megvannak a maga nemzeti hagyományai, melyek mind a mai napig áthatják, színesítik az adott kultúrát, és formálják a világ más népeiben, róluk kialakult képet: Brazíliában a Rió-i Karnevál, a szamba iskolák felvonulása, Németországban, Münchenben a Sörfesztivál, Olaszországban a Velencei Karneválon, a maszkos felvonulás, vagy Sienaban a Palio.Természetesen, nekünk, magyaroknak is megvannak a magunk nemzeti tradíciói, melyeket, ha megfelelő módon felelevenítünk komoly turisztikai vonzerőt jelenthetnek. Ezek közül az egyik, igen régi és mélyen gyökerező hagyományunk, népünk lovas kultúrája.A Nemzeti Vágta a magyar városok, falvak ünnepe; célja, hogy a nemzeti lovas hagyományt felelevenítse, új tartalommal gazdagítsa, és nagyszabású kulturális fesztivált hozzon létre.A Nemzeti Vágta a magyar tradíciókra épülő, nagyszabású, történelmi hangulatú lovasverseny, mely ilyen formán egyszerre hagyományőrző és hagyományteremtő, országos kulturális esemény.A Nemzeti Vágtán a magyar települések által nevezett lovak és lovasok, mérkőznek meg szeptember 19-21 között, Budapesten, a Hősök tere körül, ehhez méltó látványos és emelkedett körülmények között.A hét évvel ezelőtti elképzelés mára már hagyománnyá ért és az esemény évről-évre több hazai és külföldi látogatót vonz. A rendhagyó helyszínével igazi kuriózum a nemzetközi rendezvények között, ugyanis nincs még egy olyan példa a világban, hogy egy olyan frekventált turisztikai látványosság  mint a Hősök tere, adjon helyet egy lovas eseménynek.És nincs még olyan összetett fesztivál hazánkban, mely több száz települést mozgatna és közel száz településnek adna bemutatkozási lehetőséget a Főváros szívében.A vidéket felhozzuk a Fővárosba és a fesztivál idejére egy kis Magyarországot varázsolunk az Andrássy úti Vágta Korzóra.Várjuk szeretettel 2014-ben is a Nemzeti Vágtán és a többi helyszínein a Vágta Korzón és az Országkonyhán.Nyeregbe vidék! Nyeregbe Magyarország!
Pontos helyszín:Hősök tere (XIV. kerület) Belépő:A Nemzeti Vágta minden programja ingyenesen látogatható. Információ:Mankovits Adriennenincs megadva telefonszámrendezveny@vagta.hu Honlap: vagta.hu

 
forrás: fesztivalkalauz.hu