rafia

A Debrecen Kultúrájáért Közalapítvány Debrecen Kultúrájáért Díjat adományozott a magyar kultúra napja alkalmából Keresztesné Várhelyi Ilonának. A kitüntetett muzeológus, irodalomtörténész, a Szent Anna-székesegyház képviselőtestületének világi elnöke az elismerést Debrecen kulturális életében kifejtett példaértékű munkásságáért és a Debreceni Irodalmi Múzeum fejlesztéséért kapta.

Várhelyi Ilona azért is örül ennek, mert a díj felhívja a figyelmet arra az ellentmondásra, amely az irodalmi gyűjtemény értéke és elhelyezésének jelenlegi körülményei között fennáll. A nagy gonddal összegyűjtött és megőrzött páratlan értékű debreceni irodalmi anyag ugyanis veszélybe került. A muzeológussal Kovács Ágnes beszélgetett.

– Alapításától kezdve 26 éven át vezette a Déri Múzeum irodalmi gyűjteményéből alakult Debreceni Irodalmi Múzeumot. Felbecsülhetetlen érdeme van abban, hogy az ország második legjelentősebb irodalmi gyűjteményévé vált.
– A Déri Múzeumban – kiváló muzeológus elődeimnek, pl. Julow Viktornak, Kilián Istvánnak, köszönhetően – már volt egy értékes, Csokonai, Fazekas, Petőfi és mások kéziratait tartalmazó törzsanyag, amelynek legértékesebb darabjai még a XIX–XX. század fordulóján kerültek az akkor Városi Múzeumba. Debrecen művelődéstörténetében az irodalomnak központi szerepe van, ezért merült fel a '70-es években az igény a gyűjtemény önálló épületbe költöztetésére. Ekkor már komoly fejlesztésbe lehetett kezdeni. Erre a munkára vállalkoztam 1980-ban, részben egyetemi oktatói tevékenységemet is feladva. Az eltelt évtizedek alatt számos értékes kézirattal, relikviával és írói hagyatékkal gazdagodott a gyűjtemény. Korszerű, időtálló, szakmailag elismert kiállításokat rendeztünk megyeszerte, és megélénkült az Irodalmi Múzeum közművelődési tevékenysége is. Az volt a célom, hogy minden Debrecenben keletkezett vagy ide kötődő irodalmi hagyaték a városban maradjon, ne kerüljön más múzeumokba, ne szóródjon szét a családokban sem. Fontosnak tartottam, hogy a debreceni írók érezzék otthonuknak a múzeumot életükben és haláluk után is. Ennek érdekében sok olyan programot – többek között a „Nyitott műhely” sorozatot – szerveztünk, amelyek jól szolgálták ezt a törekvést.

– Az igyekezet tehát elérte célját: az itt élő és innen elszármazott írók megszerették a Debreceni Irodalmi Múzeumot, és a hagyatékok is itt maradtak.
– Ez az anyag nemzeti jelentőségű, de lokális kötődésű, ezért jobban megtalálja a maga helyét Debrecenben, mint például Budapesten a Petőfi Irodalmi Múzeumban. A megyei múzeumok többségében van irodalmi gyűjtemény, de ezek közül a debreceni messze a leggazdagabb. Ez természetesen adódik abból, hogy itt igen jelentős írók éltek az elmúlt évszázadok során. Ez indokolja, hogy az országos gyűjtőkörű a Petőfi Irodalmi Múzeum után a második, mindmáig egyetlen vidéki irodalmi múzeum Debrecenben jött létre. A múzeumban őrzött hagyatékok számos ponton összefüggnek egymással, és így alkalmasak arra, hogy az irodalmi élet szerves folyamatát mutassák be. Megismerhető, kutatható az a kapcsolatrendszer, társadalmi háttér, amely az itt keletkezett vagy Debrecenről szóló művek megértéséhez szükséges. Magam is, később munkatársaimmal is több könyvet, tanulmányt tettünk közzé, amelyeknek ez a nagy gyűjtemény a kiapadhatatlan forrása. A kutatók is felfedezték ezt a kincsesbányát.

– A gyűjtemény a debreceni irodalmi élet elmúlt ötszáz évét folyamatában mutatja be.
– A Debreceni Irodalmi Múzeum legnagyobb értékének azt tartom, hogy itt szerves örökségként tárul fel az irodalmi élet félévezredes folyamata. Ez így egyedülálló. Máshol is alkottak nagy írók, volt egy-egy eleven időszak, de a folyamatosság Debrecenben érzékelhető a leginkább. A magyar szellemi életről egészen a huszadik századig elevenebb képet kapunk Debrecenben, mint akár Budapesten, hiszen a magyar irodalmi élet évszázadokig vidéken zajlott. A főváros irodalmi centrummá válása csak a XIX. század közepétől, végétől gyorsult fel. Debrecen irodalma nyelvileg is, szellemileg is egységes. A reformáció itteni sikerének éppen az lehetett az egyik oka, hogy a város színmagyar lakosságú volt, így az anyanyelvű vallásgyakorlatot örömmel fogadták az itt élők. A hitújítás helyi vezéregyéniségeinek nagy szerepe volt abban, hogy az anyanyelvű irodalom és műveltség tért hódított. Ez a folyamat természetesen a Református Kollégium gazdag gyűjteményi anyagában jobban követhető, mint nálunk. (Persze, Debrecenben a reformáció előtti századokban is lehetett szellemi élet, hiszen a középkor óta iskola is működött itt, akkor természetesen még a katolikus egyház jóvoltából. Ez képezte alapját a református iskolának is. Sajnos azonban a reformációt megelőző időkből nem maradtak fenn írásos emlékek.) A későbbi századok debreceni irodalmi életében vannak kiemelkedő korszakok, mint amilyen a felvilágosodás kora, és vannak csöndesebb évtizedek is, de éppen így, az egész fél évezredes folyamatot együtt látva ismerhetjük meg a város sajátos szellemi arculatának kialakulását. Az irodalom tehát Debrecen identitásának lényegét, a város „lelkét” jelenti.

– Féltve őrzött kincsről, pótolhatatlan értékekről van szó. Annál sajnálatosabb, hogy a Debreceni Irodalmi Múzeum épületének jelenlegi állapota tarthatatlan
– Az egykor szép, kertes villát, amely Borsos József, neves építész otthona volt, mára egy panel-lakóteleppel körülzárták, s a vandalizmus és az idő már-már jóvátehetetlen károkat okozott benne. Harminc évvel ezelőtt ideiglenesen kapta meg a gyűjtemény ezt a helyi védettségű épületet, de azóta sem a fenntartó megye, sem a tulajdonos város nem törődik vele, így lassan életveszélyessé válik. A penészes raktárokat a műtárgyvédelem jegyében már ki kellett üríteni. Most azt reméljük, hogy ötszáz év felbecsülhetetlen értékei még időben méltó helyre kerülhetnek, megőrizve azt a következő századok számára is.

– Történtek már lépések ennek megoldására?
– Voltak próbálkozások, sokszor javasoltunk konkrét épületeket, amelyek megfelelnének a múzeummal szembeni elvárásoknak, sajnos azonban az üzleti érdekek itt is erősebbek. A remény azonban él: ott, ahol milliárdos kulturális beruházások történnek, majd csak akad néhány millió erre is! (?)

– Ön az irodalom mellett a képzőművészet iránt is érdeklődést mutat. A közelmúltban jelent meg „A Bibliával Munkácsy Krisztus-trilógiája előtt" című kötete, amelyben újszerű értelmezéssel segíti Munkácsy remekműveinek mélyebb megértését.
– A debreceni Déri Múzeum kisebb szünetekkel 1995 óta nagy sikerrel mutatja be Munkácsy Krisztus trilógiáját; az Ecce Homo, a Golgota és a Krisztus Pilátus előtt című képeket. A három mű együttes megtekintése páratlan élményt nyújt a látogatóknak. Így együtt nemcsak a nagyközönség nem láthatta addig, de maga a művész, Munkácsy sem. A nagy érdeklődés miatt a tárlatvezetésekbe engem is bevontak. Az évek során rájöttem, hogy mélyebb üzenete van a három képnek, mint amit az első benyomás alapján felfogunk belőle. A művészettörténészek egyenként jól ismerték a képeket, és írtak is róluk sokat. Nem értettem, miért nem vették észre azt, ami nekem szinte azonnal feltűnt, hogy a realista látvány mögött egy rejtett szimbólumrendszer húzódik, amely a mondanivaló szolgálatában áll. Felmerült bennem a kétség: nem én tévedek-e, ha a szimbólumok értelmezése mentén haladok a festmények üzenetének megfejtése felé. Már 2000 körül rájöttem, hogy az lehet a félreértések és félremagyarázások legfőbb oka, hogy a korábbi műelemzők nem láthatták együtt a képeket. Bár Munkácsy kezdetben nem akart trilógiát festeni, mégis a három monumentális mű ösztönösen „rímel” egymásra. Ugyanabból a szimbólumrendszerből építkeznek a művek, és ezt könnyebb felismerni így, hogy a három kép egy térben látható.

– A trilógia kutatása a megjelent könyvvel nem zárult le, hiszen a közelmúltban restaurált Ecce Homón újabb részletek tűntek elő a vastag lakkréteg alól, amelyek esetleg módosíthatják vagy megerősíthetik az elemzés megállapításait.
– A besárgult lakkréteg eltávolítása során nemcsak emberi alakok, eddig nem látott arcok, hanem egy ló részletei is előtűntek. Ennek különösen örülök, mivel ez a ló színével és szerepével alátámasztja azt a felismerésemet, hogy Munkácsy a Golgota „arab lovasában” a Jelenések könyvének fehér ló szimbólumát alkalmazza. A Ecce Homón előtűnt lónak csak a feje, nyaka látszik a tömeg takarása mögül. Lovasát, a római katonát, eddig is fontos alaknak láttuk, de nem láthattuk alatta a lovat. A láthatóvá vált részletek azt mutatják, hogy ez a ló nem fehér, mint a Golgota lova, hanem pej, vagyis barna színű. Ez meggyőzheti azokat, akik eddig talán kételkedtek elemzésem legfontosabb megállapításában, miszerint a Golgota „arab lovasa” az Isten élő, a világ végezetéig terjedő üzenete, tehát maga az evangélium. Az Ecce Homo lova és a Golgota lova tehát nem azonos, amint a lovas alakja sem. Az Ecce Homo lován a kivégzésben szerepet játszó katona alakját látjuk. Öltözete és arca a századost juttatja eszünkbe. A Golgota arab lován viszont a kereszten függő Krisztus arcvonásait hordozó alakot látunk. A kereszt tövétől vele indul a keresztény misszió. A feltámadást tehát Munkácsy az Igében köztünk maradt Krisztus arcával jelenti meg. A Jelenések könyve győzedelmes fehér lovasa, akinek ez a neve: Isten Igéje, Királyok Királya: legyőzi a gonosz erőket, a sátánt, vagyis a halált. Így válik teljesen igazolhatóvá és érthetővé, miért adta Munkácsy a „Consummatum est”, azaz Beteljesedett! címet a Golgota néven ismertté vált művének.

Kovács Ágnes/Magyar Kurír

forrás: magyarkurir.hu