Április 24 : Szent György napja Sárkányölő Szent György évszázadokon át a lovagok, lovas katonák, szíjjártók, fegyverkovácsok, vándorlegények védőszentje. A néphagyomány, az igazi tavasz kezdetét e naptól számítja. Az ehhez kapcsolódó szokások - Az állatok első kihajtása - Pásztorok, béresek szegődtetése - Juhbemérés (Kalotaszeg) Ekkor állapítják meg a lemért tejmennyiség alapján, hogy a gazdák a nyár folyamán milyen sorrendben, mennyi tejet kapnak. A naphoz kapcsolódik számos hiedelem.
Az esztendő egyik legjelentősebb gonoszjáró napja. A gonosz lelkek távoltartására tüskés ágakat tűztek az ajtókra, fokhagymával kenték be az ajtófélfákat, ablakokat.
Nagy jelentőséget tulajdonítottak az első kihajtásnak.
Termékenységvarázsló szokások szerint a marhákat láncon, ekevason, fejszén, tojáson, a gazdasszony kötényén hajtották át. Más helyeken (pl. Ipoly-mentén) aprószentek-napi vesszővel hajtották ki az állatokat. Máshol karácsonyi morzsával füstölték meg őket, a rontó szellemek ellen. A harmat, hagyományosan a termékenység jelképe. Harmatot szedtek a tejhaszon érdekében, közben egy marék füvet is szedtek, akit a tehén elé tettek. Szent György napján érdemes földbe rejtett kincset keresni. Országos hiedelem szerint, ha György nap előtt fogott gyíkkal megkenegetik a torkukat, megmenekülhetnek a torokgyíktól.
Ilyenkor vetették a kukoricát, a babot az uborkát. Termésjósló és időjárásjósló hiedelmek is kapcsolódtak a naphoz. Pl.: - ha a varjú nem látszik ki a vetésből, jó lesz a termés - ha e nap előtt megszólalnak a békák, az korai tavaszt, és nyarat jelent, vagy esőtlen nyarat - a Szent György nap előtti mennydörgés bő termést jósol.