VÁCI TAVASZI FESZTIVÁL

Vác, 2010. március 18 - április 01.
Összművészeti

 

2010-ben is a Váci Tavaszi Fesztivállal búcsúzik a tél - városunkban immár nyolcadik alkalommal. A fesztivál közönsége hagyományként tekint programsorozatra, amely idén is széles választékot kínál zene-, tánc- és színházművészetben. 2010-ben a fesztivál hívószava a nemzeti romantika, ennek jegyében szerveződött a Váci Tavaszi Fesztivál. A város zenei kultúrájának köszönhetően a Madách Imre Művelődési Központ helyi különlegességekkel színesítheti a programkínálathoz.
Idén a nyitógálán a Fryderyk Chopin születésének 200. évfordulója alkalmából Váci Szimfonikus Zenekar és Bogányi Gergely Kossuth-díjas zongoraművész ad közös koncertet, amelynek fő vonulatát a romantika képezi. A zongoraművész közreműködése a Váci Tavaszi Fesztiválon szinte már hagyománnyá vált.
A helyi művészeti élet sokszínűségét dicséri a Váczi Néptáncegyüttes egész estés Kármán József: Fanni hagyományai című munkájának tánc-költeményben való előadása Az évek óta sikeres „Harmonika szerelmesei” című zenei összeállítás szintén Vác vonzáskörzetében élő amatőr művészek összefogásának köszönhető, akik idén újabb meglepetéssel szolgálnak a közönségnek. A Musical pillanatok című esten a Bartók Béla Zeneiskola énektanára Dónusz Katalin és tanítványai szórakoztatnak népszerű musical részletekkel. Szintén a helyi könnyűzenei élet sokszínűségét jellemzi az Acoutic Trio.hu koncert programja, ahol akusztikus hangszerelésben magyar slágerek csendülnek fel.
A hagyományoknak megfelelően a Színházi Világnap alkalmából idén egy klasszikus művet Moliére: Képzelt beteg című komédiáját láthatják a művelődési központ színpadán a Forrás Színház előadásában és Dörner György főszereplésével. A szórakoztató előadások vonulatát képviseli a Dés László-Geszti Péter-Békési Pál: Dzsungel könyve című musical és a Sam Bobrick-Julie Stein: Csókol anyád! komédia Vári Éva és Nagy Ervin szereplésével. A színész, rendező Eszenyi Enikő előadásán kortárs irodalmi művek kerültek megzenésítésre A gyönyörben nincs középút címmel. Szalóki Ági népdalfeldolgozásokkal és szintén megzenésített versekkel várja a gyermekeket. A 2009-es Váci Világi Vigalom egyik legsikeresebb együttese a Csík zenekar népzenei műsorral látogat el Vácra a fesztiválra.
A Váci Tavaszi Fesztiválra szerveződött kistérségi együttműködés keretében „Kistérségi tavasz” címmel Vác vonzáskörzetében élő képzőművészek munkáit mutatja be, amelynek a művelődési központ ad otthont. A fenti programok mellett még további kiállítások, kamaraestek várják a látogatókat, melyből mindenki kedvére válogathat.
Jöjjön el Vácra és kezdje a tavaszt velünk a Váci Tavaszi Fesztiválon!

 

Program:
2010. március 19-én, pénteken 19 órakor
Nyitógála koncert a Chopin-emlékév jegyében
Közreműködik: Bogányi Gergely Liszt- és Kossuth – díjas zongoraművész és a Váci Szimfonikus Zenekar
2010 Fryderyk Chopin éve. A világhírű lengyel komponista születésének 200. évfordulóját egy rendkívüli zenei eseménnyel ünnepeljük meg Vácott. Erkel Ferenc szintén 200 éve, 1810-ben született. A műsor emléket állít az ő tiszteletére is.

Műsoron:
Erkel: Hunyadi László – nyitány
Chopin:  f-moll zongoraverseny
Szólista: Bogányi Gergely Kossuth – és Liszt – díjas zongoraművész
Dvořak: IX. „Az újvilág” szimfónia
Vezényel: Farkas Pál

A Váci Szimfonikus Zenekar 1984-ben alakult. 1994-től a zenekar vezetője és karmestere Farkas Pál. Az együttes a helyi ifjúsági és felnőtt hangversenysorozatok, fesztiválok mellett gyakran szerepel az ország különböző részein, de ezzel párhuzamosan külföldi kapcsolatokat is kialakított, vendégszerepelt szinte egész Európában.
1999-ben Vác város "Pro Urbe" közösségi díjával ismerték el munkájukat. 2003-ban Siófok városa Kálmán Imre emlékplakettel tüntette ki a zenekart. 2009-ben az együttes Vác Város Művelődéséért kitüntetést kapott. 2009. májusában az Előadó-művészeti törvény alapján a zenekar I. kategóriába sorolták be az együttest.
A zenekar fő támogatója Vác Város Önkormányzata és a Duna-Dráva Cement Kft.
A belépőjegy ára elővételben: 2000 Ft, az előadás napján: 2300 Ft

2010. március 20-án, szombaton 18 órakor
"Fanni hagyományai"
tánc - játék a magyar romantika jegyében
A Váczi Néptáncegyüttes műsora és táncház
Művészeti vezető: Czinóber Klára, Gellér Orsolya, Karánsebessy Balázs
A belépőjegy ára elővételben: 800 Ft, az előadás napján: 1100 Ft

2010. március 21-én, vasárnap 19 órakor
Dés László – Geszti Péter – Békés Pál: A dzsungel könyve

Zenés játék két részben a Sziget Színház előadásában.
Ugyan ki tudná összefoglalni, mi mindenről szól a farkasok közt nevelkedett Maugli, az emberek ketrecéből szabadult Bagira, a törvényt bölcsen oktató Balu, a titokzatos Ká, a bosszúra és embervérre szomjas Sír Kán története? Szól a születésről és a halálról, a befogadásról és a kitaszításról, a csapatról és a magányról, a gyerekkor és a kamaszkor varázslatos időszakáról – vagyis mindarról, ami egy "kölyökkel" megeshet, akár farkasok, akár emberek között nevelkedik.
Rendezte: Pintér Tibor
A belépőjegy ára elővételben: 1700 Ft, az előadás napján: 2000 Ft

2010. március 22-én, hétfőn 18 órakor
„Tiszta fehér oltár”
- Siliga Miklós váci származású zeneszerző szerzői estje
Siliga Miklós nevéhez fűződik a sokak által oly kedvelt nóta, a "Tiszta Fehér Oltár" megzenésítése is. 2008-ban a Köztársaság Ezüst Érdemrend kitüntetést kapott művészi munkája elismeréséül. Nótában és örökzöld dallamokban is egyaránt jeleskedik, de egyben több hangszeren zenevirtuóz is.
Az esten közreműködnek: Szentendrei Klára, Bokor János, Kovács Erzsi, Poór Péter, Nyertes Zsuzsa
A belépőjegy ára elővételben: 1200 Ft, az előadás napján: 1500 Ft

2010. március 23-án, kedden 19 órakor
S-A-K-K
Táncjáték két részben a Botafogo Táncegyüttes előadásában
Az alapvetés – a sakk lényege: világos és sötét harca. A sakk törvényei szerint kérlelhetetlen-kibékíthetetlen az ellentét.  A bábuknak – még ha lázadnak is e törvény ellen, még ha személyes ambícióik szerint a megbékélést szeretnék – könyörtelenül el kell bukniuk. Mert e törvényt magasabb erő, a két játékos kényszeríti rájuk, akik számára a különböző érzelmekkel bíró figurák valóban pusztán tologatni való bábuk, csupán eszközök a hatalom kezében.
Koreográfus – rendező: Dalotti Tibor
A belépőjegy ára elővételben: 1700 Ft, az előadás napján: 2000 Ft

2010. március 24-én, szerdán 18 órakor
A harmonika szerelmesei

Közreműködnek: Pál Lajos és tanítványai Püspökhatvanból, Bálint és bandája, a szlovákiai Úsmev harmonika együttes, Borbély József, Révész Milán, Kardos Zsolt, valamint Schmidt Attila – harmonika, Wéber Gábor – harmonika, Marosi Zoltán – harmonika, Marosi János – bass, Schüszler Ferenc - dob
A belépőjegy ára elővételben: 1200 Ft, az előadás napján: 1500 Ft

2010. március 25-én, csütörtökön 19 órakor
A Színházi Világnap alkalmából
Moliére: Képzelt beteg
komédia két részben a Forrás Színházi Műhely előadásában
Molière - minden idők legnagyobb francia vígjátékszerzője -  legutolsó s talán legkitűnőbb komédiájának hőse Argan, a hipochonder. A képzelt beteg, aki (legalábbis a szokványos értelmezések szerint) fél a haláltól. Előadásunk túllép ezen a fantáziátlan elgondoláson. Mi úgy látjuk, hogy Molière hőse nem a haláltól, hanem az élettől fél. Argan stratégiájában a képzelt betegség menekülés. Fondorlatos kibúvó az élet vállalása elől, és kitűnő taktika arra, hogy hősünk a felelős döntéseket kikerülje. Ám arra is tökéletes ürügy, hogy sakkban tarthassa a családját és a környezetét. A szenvedő Argan ily módon zsarnok és áldozat is egyben, aki mondvacsinált rögeszmékkel okoz bonyodalmat és galibákat.
Játsszák: Dörner György (érdemes művész), Szőcs Erika, Molnár Anikó, Pintér Gábor, Ács Tamás, Horváth László, Papp Attila, Lukács József (Aase-díjas),  Horváth Zsuzsa (Jászai- és Déryné-díjas)
Zene - Tóth Tamás
Díszlet, jelmez, koreográfia - Katona Imre
Hang - Kéri Tamás
Fény - Kovács Ferenc
Rendezőasszisztens - Németh Ervin
Rendező - Katona Imre
A belépőjegy ára elővételben: 1900 Ft, az előadás napján: 2200 Ft

2010. március 26-án, pénteken 19 órakor
A Csík zenekar koncertje
A Csík zenekar 20 éve meghatározó szereplője Magyarország népzenei életének. Rengeteg koncert, táncház és jó néhány sikeres zenei album tette népszerűvé nemcsak a zenekart, de a magyar népzenét is - hazánkban és külföldön egyaránt. Az eltelt két évtized alatt több rangos zenei díjjal jutalmazták a kecskeméti formációt. Munkájuk legnagyobb elismerését jelzi a Fonogram-díj, melyet 2007 év elején érdemeltek ki legutóbbi, azóta aranylemezként számon tartott "Senki nem ért semmit" című albumért világzene kategóriában.
A belépőjegy ára elővételben: 1500 Ft, az előadás napján: 1800 Ft

2010. március 27-én, szombaton 15 órakor
Szalóki Ági gyermek koncertje

Gingalló, gyereklemez-bemutató koncert
A belépőjegy ára elővételben: 700 Ft, az előadás napján:1000 Ft

2010. március 27-én, szombaton 20 órakor
Acoustic Trio.hu koncert

Magyar pop-rock-beat slágerek akusztikus hangszerelésben.
Tagok: Toldi Tamás, Szabó Attila, Berczelly Csaba
A belépőjegy ára: 400 Ft

2010. március 30. kedd 19 óra
Eszenyi  Enikő - A gyönyörben NINCS középút

Kéne a lehelete, szívét tárogassa széjjel… Harapni nem! Én kínom te nem szenveded, szerelmem nem nagy eset: száz vágy. Egy buja ritmus. Én vakon követném. Az én szeretőm hogy szeretett, úristen! Többet nem engedem be. Rossz vagyok azóta, trónfosztott királynő. A világ igaz valómban sose látott, nem tud semmit se rólam, a szerelmek nem gyógyíthatók. Vállalok bérbe sírni. Ríni jó! Időben eltűnt férfiak: végzed te még hullaházban. Hogy én hol végzem, majd megmutatom. Beugrom a nagybőgőbe, Pityke Pál!
Rakovszky Zsuzsa, Tóth Krisztina, Karafiáth Orsolya, Nagy Gabi, Forgách Zsuzsa, Kiss Judit Ágnes és fe Lugossy Laca szövegei, Darvas Ferenc és Melis László dalai.
Híres tangók, sanzonok, operettek,és akiben mindez összeér: E s z e n y i  E n i k ő.
A zongoránál a virtuóz Darvas Ferenc.
A belépőjegy ára elővételben: 2000 Ft, az előadás napján: 2300 Ft

2010. március 31-én, szerdán 18 órakor
Musical pillanatok

Fellépnek: Dónusz Katalin és Egyházi Géza, valamint a Bartók Béla Zeneiskola magánének szakos hallgatói.
Az esten részletek hangzanak el a Dzsungel könyvéből, a Muzsika hangjából, a Greaseből, a Valahol Európából, a Vámpírok báljából, az Operaház fantomjából és még sok ismert musicalből.
A belépőjegy ára elővételben: 800 Ft, az előadás napján: 1100 Ft

2010. április 1. 19 óra
Sam Bobrick és Julie Stein: Csókol Anyád!
- komédia
Mrs. Levine: Vári Éva, Sheldon: Nagy Ervin, Rendező: Znamenák István, Producer: Orlai Tibor
Adott egy anya, aki a maga keresetlen módján pillanatok alatt képes az őrületbe kergetni az ő kicsi fiát. "Kicsi fia" egyébként felnőtt, sőt, elvált ember - méghozzá a mama tevékeny közbenjárása miatt lett elvált. Mert hisz milyen csodálatos, ha a drága mama úgy oldja meg a feszültségeket menyével, hogy lefizeti, csak tűnjön el a színről. Sheldon Levine összeomlik, de annyi életösztön még maradt benne, hogy elmeneküljön az ország túlsó végébe, nehogy a drága mama megint "megoldjon valamit". Téma lezárva, új lapot kell kezdeni. De ez persze túl egyszerű lenne, a mama ugyanis nem tágít.
A belépőjegy ára elővételben: 2000 Ft, az előadás napján: 2300 Ft

2010. április 1. csütörtök 9-20 óráig
Kiállítás és vásár a Húsvét jegyében

Egész nap: míves tojások kiállítása, vására, tojásdíszítő bemutatók és foglalkozások

Kiállítások
2009. március 18. csütörtök 18 óra

A Dunakanyar Többcélú Önkormányzati Kistérségi Társulás és a Madách Imre Művelődési Központ szervezésében
Kistérségi Tavasz – kiállítás megnyitó a Váci Kistérségben élő és alkotó hivatásos és amatőr képzőművészek részvételével
A program az OKM "Új tudás - műveltséget mindenkinek" pályázati program támogatásával valósul meg.
A kiállítással hagyományt kívánunk teremteni a Váci Kistérségben élő alkotóművészek munkáinak bemutatására. A résztvevők munkái zsűrizést követően díjazásban részesülnek.
A kiállítás 2010. április 3-ig tekinthető meg hétfőtől szombatig, 10-18 óráig.

2010. március 26.
Ásztai Csaba festőművész kiállítása
Helyszín: Curia Galéria (Vác, Március 15. tér )

2010. április 1. csütörtök
Hímes tojás
kiállítás

Pontos helyszín:
több helyszínen (lásd program)

Belépő:

Lásd programnál.

Információ:
Madách Imre Művelődési Központ
27/316-411
informacio@mimk.vac.hu

Honlap: www.mimk.vac.hu

FORRÁS: fesztivalkalauz.hu