VI. JÓSVAFŐI HUCUL LOVASNAPOK ÉS III. NEMZETKÖZI PATKOLÓKOVÁCS VERSENY

Jósvafő, 2014. augusztus 22 - 24.

Az idei Jósvafői Lovasnapok immár hatodik alkalommal kerül megrendezésre az Aggteleki-karszt hegyei közt megbúvó kis hegyi faluban.A rendezvény különlegessége, hogy a hagyományosnak mondható versenyszámok, mint a huculösvény, díjugratás, fogathajtás, idén is kiegészül a patkolókovácsok versenyével, amelyet neves (Konrad Maier, Günter Bosl) bírói gárda pontoz. Esténként pedig koncertek színesítik a programot.

Program:Huculösvény vetélkedő:A huculösvény egy közel 15 évre visszatekintő versenyforma, ami egyben a fajta tenyész kipróbálásának is alapja lett. A huculösvény főleg egy extrém nehézségű hegyi terepet modellez, hiszen a huculok hátas munkában már régóta így nyújtottak nagy segítséget. Az akadályok lehetnek építettek vagy a természetes hegyek és vizek adta különböző akadályok. Keskeny árok vagy víz feletti, magasra emelt pallókat, mozgó pallókat (billenő), meredek vízmosásokat, patakmedreket, természetes fix, engedelmességi és verhető ugrásokat, ügyességi, ijesztő (pl. szalagos kapu) elemeket minden ösvénynek tartalmaznia kell.Patkolókovács verseny:A rendezvény célja a tradicionális patkolókovács szakma megmérettetése, tudásuk átadása és megőrzése az utókor számára. A versenyen a kovácsok bemutatják a különböző nemzeti iskolák technológiai sajátosságait, ezzel elősegítve egymás szakmai fejlődését. A neves bírói gárda (Konrad Maier - Németország, Flemming Christensen - Dánia) garantálja a magas szintű versenyfeladatokat és a korrekt, pártatlan értékelést.Fellépők:Pénteken: Vaga Banda, Miskolci Dixieland BandSzombaton: Mangalica zenekar, Ferenczi György és a Rackajam
Belépő:Nincs információ. Információ:Tourinform Aggtelek48/503-000aggtelek@tourinform.hu Honlap: anp.hu Programfüzet: Letöltés Plakát:
forrás: fesztivalkalauz.hu