A Jászapátiak Baráti Egyesülete július 13-án immáron tizenhetedik alkalommal rendezi meg az Aratónapot Jászapáti határában, a jászszentandrási úton álló tájház előtti téren.
Az Aratónap programjában minden évben nagy szerepet kap a Jászapátin és környékén élő aratási szokások, eszközök bemutatása. A szervezők garantálják, hogy idén sem fog senki unatkozni, kicsik és nagyok egyaránt színes programok közül csemegézhetnek. A korábbi évekhez hasonlóan a rendezvény egész napos lesz, ahol többek között játszóház, folklór műsor, borkóstoló, tombolasorsolás, kürtőskalács, íjászat, kézműves foglalkozások, régi gépek bemutatója, népi játszótér és eszem-iszom várja a kilátogatókat.
Természetesen nem maradhat el a kakaspörkölt főzőverseny, ahol kiderül, hogy a tűzgyújtást követően ki készíti el a legízletesebb falatokat a baromfiudvar ékességéből. Az idei verseny sajátossága, hogy német vendégek is beneveztek a versenybe.
Kakaspörkölt főzőink négy kategóriában méretik meg tudásukat, de az aratónapi rajzverseny, kakasszépségverseny eredményhirdetésére is sor kerül, továbbá meghirdetésre kerül az első videóverseny. Aktuális felhívásainkért keresse honlapunkat www.jabe.hu.
Aratónap célja a hagyományok ápolásán túl az, hogy a fiatalok megismerjék nagyanyáink, nagyapáink hogyan gyűjtötték be a gabonát, az életet adó kenyérhez.
A rendezvény helye, ideje: 5130 Jászapáti (Jászapáti 2000. MG. ZRt. Jászszentandrás úti I. központja), 2013. július 13. (szombat)
Korábbi rendezvényeink fotóit is tekintsék meg: www.jabe.hu oldalon.