December / Karácsony hava

    7. A nemzetköti polgári repülés napja.
    9. A labdarugás világnapja.

    13. Luca napja

    14. A hűség napja Magyarországon.

    15. 1873-ban született Kacsóh Pongrác zeneszerző, a János vitéz című daljáték komponistája.

    16. A magyar kórusok napja.

    18. A kisebbség napja.

    21. Tamás napja

    23. 1793-ban született Déryné Széppataki Róza énekes színésznő, az első magyar opera-énekesnő.

    28. 1923-ban hunyt el Alexandre Gustave Eiffel francia mérnök, akinek világhírű műve a róla elnevezett párizsi acéltorony, s ő tervezte a Margit-hidat és a Nyugati pályaudvar csarnoképületét is.

    29. A Magyar kártya napja.

    Karácsony hava December 4. Borbála napja Szent Borbála emlékünnepe, aki Kisázsiában élt, s keresztény hitéért halt meg. Ő a bányászok, tüzérek, várak, harangozók védőszentje. Borbála-nap hiedelmei és szokásai hasonlóak a Luca napéhoz, de magyar nyelvterületen csak szórványosan terjedtek el. A fiúk e napon is jártak kotyolni. Mondókájukban keverednek a lucázó, farsangköszöntő, a regölés szövegtöredékei. Borbálakor vagy Lucakor csíráztattak búzát, amely karácsonyra kizöldülve a következő év termésére jósoltak. Ezen a napon is szoktak gyümölcságat vízbe tenni: ha karácsonykor kizöldül, a leány férjhezmenetelére jósoltak vele.

    December 6. Miklós napja Szent Miklós püspök a IV. századtól a nyugati és keleti egyház kedvelt szentje. Emlékét helynevek, templomok, személy- és családnevek őrzik. A becenévként használt Mikulás szó a Miklós név szlovák megfelelője. Csak a XIX. század végén került a köznyelvbe. Az 1950-es években a telet megszemélyesítő Télapó elnevezést vezették be. Ez azonban nem azonos Szent Miklós alakjával és a hozzá kapcsolódó szokásokkal. A Miklós-napi ajándékozásnak vannak paraszti hagyományai. Dunántúlon és magyar nyelvterület északi részén volt ismert a mikulásjárás. Ekkor „Szent Miklós” az ünnep előestéjén kíséretével együtt betér olyan házakba, ahol gyerekek vannak, és vizsgáztatja, imádkoztatja, majd tudásuk és viselkedésük szerint jutalmazza, vagy virgáccsal fenyegeti őket, illetve sokszor a kíséretében lévő ördöggel fenyítteti. A XX. század első évtizedeiben városi hatásra terjedt el, falvainkban a Mikulás napi ajándékozás. Az Ipoly menti falvakban, az 1930-as években a gyerekek ablakba helyezett csizmáikba, cipőikbe krumplit vagy cukorkát tettek. Az ajándékozás szokása napjainkig él, jelmezes Mikulás keresi fel a kisgyermekeket otthonukban. Néhol ördög/krampusz is elkíséri. Szavaltatja, énekelteti, kérdezgeti őket. Ha szükséges virgácsot is ad amit a szülők jól látható helyre tesznek, hogy alkalom adtán figyelmeztessék a gyerekeket a Mikulásnak tett ígéretére.

    December 13. Luca napja Luca napja a Gergely-féle naptárreform előtt (1582) a téli napforduló kezdőnapja volt: „Szent Lucának híres napja, a napot rövidre szabja.” Ezért e nap tele van tilalmakkal, jóslásokkal, melyek az új év napjához kapcsolódó hiedelmekhez hasonlóan befolyással lehetnek a következő esztendőre. A magyar néphitben Luca alakja kettős. Egyrészt kapcsolatos a legendabeli Szent Lucával, másrészt egy boszorkányszerű, rontó nőalakkal. Az utóbbi kísértetszerű jelenség, aki ezen az éjszakán és napon az emberek, állatok kárát okozhatja. Az egész magyar nyelvterületen e napot gonoszjáró napnak tartották, ezért különösen a boszorkányok rontása ellen kellett védekezni. Fokhagymával dörzsölték be az állatok fejét, az ólak ajtajára keresztet rajzoltak, hamut szórtak a kapuk elé, lefekvés előtt hagymás kenyeret ettek, hogy a szagával elriasszák a gonosz szellemeket, és elzárták a seprűket, nehogy azon nyargalásszanak a boszorkányok. E nemkívánatos személyek felismerésére készítették az úgynevezett lucaszéket, amelynek alakját, formáját előírás szabályozta. December 13-a és karácsony között kilencféle fából (kökény, boróka, jávor, körte, som, jegenyefenyő, akác, cser, rózsa) kellett összeállítani. Szöget nem volt szabad beleverni, az éket pedig bükkfából faragták. Az éjféli misén a lucaszékre ráállva lehetett csak meglátni, hogy kik a boszorkányok. Sokféle házasságjósló eljárás kapcsolódott Luca napjához. Drávaszögben a szemétdombra állva hallgatóztak. Ahonnan kutyaugatást, vagy kakaskukorékolást hallottak, azt gondolták, abból az irányból jön majd a jövendőbelijük. A jósló, varázsló eljárások többségét Luca-nap és karácsony között kellett elvégezni. A lucacédulákra férfineveket írnak, abból minden nap egyet tűzbe vetnek, és ami utoljára marad karácsonyra, az lesz a jövendőbeli neve. Luca-napkor kezdtek csíráztatni a lucabúzát, ami ha kizöldül karácsonyra a következő évben jó termés várható. Az időjárásjósló praktikák ideje: Lucától karácsonyig terjedő időszak. E 12 nap időjárásából jósolnak az elkövetkező 12 hónap időjárására. Ez az úgynevezett lucakalendárium.

    Másik az ún. hagymakalendárium: 12 hagymalevélbe sót tesznek és attól függően, hogy átnedvesedik-e vagy sem, következtetnek az elkövetkező 12 hónap csapadékosságára.

    Ehhez a naphoz munkatilalmak kapcsolódtak. Úgy tartották, ha ezen a napon fonnának, varrnának akkor ezzel bevarrnák a tyúkok fenekét és azok nem tudnának tojni. Nem volt szabad sütni, mert a kenyér kővé válik. De nem csak tiltott, hanem erre a napra előírt női munkák voltak, például tollat fosztottak, babot fejtettek, hogy a tyúkok könnyen tojjonak.

    Lucázni, kotyolni jártak Nyugat- és Dél-Dunántúlon a fiú gyerekek. Házról-házra járva termékenységvarázsló verseket mondtak, énekeltek. Kisebb csoportokban indultak hajnalban. Betérve egy-egy házba engedélyt kértek: „Szabad-e kotyolni?” Ha megengedték, akkor ráültek egy tuskóra vagy szalmára, esetleg botjukra támaszkodva mondták a varázsmondókákat, énekeket.

    A kisalföldi Csallóközben és a Nyitra vidékén még a közelmúltban is fehér lepelbe öltözött legények, esetleg lányok, asszonyok keresték fel a házakat. Arcukat belisztezték, vagy fehér tüllkendővel takarták el, hogy ne ismerjék fel őket . Lisztbe mártott tollseprűvel sepergettek. Egyes helyeken a lányokhoz jártak, másutt a gyerekeket ijesztgették. Egyik Luca büntetett, a másik ajándékozott és ijesztgették a gyerekeket: „Jön a Luca, elvisz!” Ezeket a Luca alakoskodókat nem mindenütt fogadták szívesen.

    December 21. Tamás napja E naphoz is néhány helyen férjjósló praktikák kapcsolódtak. A férjhez menő lányoknak Tamás előestéjén célszerű volt az udvaron vállukkal rázni a kaput, mert ha ilyenkor kutyaugatást hallottak, bizonyos kérőre számíthattak, sőt az ugatás irányából várhatták a jövendőbelit is. Gyakran ezen a napon is disznót vágtak. Az ekkor vágott disznó háját Tamás hájnak nevezik, amelyet gyógyításra alkalmasnak véltek. Jósoltak a frissen esett hóból: ha Tamás reggelére beborította a tájat, boldog és békés karácsonyt ígért. A csillagászati tél ezen a napon kezdődik, és a téli napforduló ünnepe is. Ettől kezdve a nappalok egyre hosszabbak lesznek, az éjszakák pedig rövidebbek. Ez a változás már a közeledő tavasz első jelzésének tekinthető.

    Karácsony: A karácsony (december 25.)

    Krisztus születésnapja, a kereszténység egyik legnagyobb ünnepe. I. Gyula pápa rendelkezései nyomán Rómában kezdték ünnepelni 337 körül, majd innen terjedt az egész keresztény világra. Ez a nap a téli napforduló, az ókori hitvilágban – a Mithras – kultuszban - a Nap újjászületésének ünnepe volt. Ez az ünnep új szimbolikus értelmet nyert, és lett Jézusnak az örök Napnak, az isteni fényforrásnak születésnapja. A középkorban karácsonnyal kezdődött az esztendő. A karácsnyi szokásokban és hiedelmekben egyaránt megőrződtek a téli napfordulóhoz, az évkezdethez és Jézus születéséhez fűződő hagyományok.

    December 24. Karácsony vigíliája, Ádám-Éva napja Ez a nap az adventi időszak utolsó napja. Karácsony vigíliája már az ünnep kezdetét jelenti, ami napjainkban leginkább a szenteste, az éjféli mise ünnepi meghittségében fejeződik ki. Kezdetben erre a napra egész napos böjtöt rendeltek el. Később az egyház ezt módosította és sok vidéken az ünnepélyes vacsorát karácsonyi böjti ebéd váltotta fel. Karácsonyi asztal A karácsonyi asztalra vagy alá, vagy a közelébe helyezett tárgyaknak, eszközöknek különös jelentőséget tulajdonított a néphagyomány. Egyrészt mágikus erejűnek vélte, másrészt keresztény magyarázatot fűzött hozzá. A karácsonykor használ ünnepi abroszt később vető- vagy sütőabrosznak használták, hogy bő termés legyen és megkeljen a kenyér. Az asztalra vagy az alá helyezett tárgyak közül legáltalánosabb volt a gabona, a különböző terménymagvak, a széna és a szalma. A magvak a következő év jó termését, a bőséget biztosították. Például a baromfinak adtak belőle, hogy több tojás legyen. A szénát, a szalmát karácsony után az állatok alá tették, vagy megetették velük, hogy szaporák, egészséges legyenek, a jobb termés reményében a gyümölcsfákra is kötöztek. Sok helyen azért tették az asztal alá vagy szórták szét a szalmát és a szénát, hogy a ház betlehemi istállóhoz hasonlatos legyen. A gazdasági és házi eszközöket (lószerszám, ekevas stb.) azért helyezték a karácsonyi asztal alá vagy közelébe, hogy hatékonyabbak legyenek.

    Karácsonyi ételek A néphit szerint a család tagjainak az egészségét biztosították a karácsonyi asztalra helyezett ételek: például szentelt ostya, mézbe mártott fokhagyma, dió, alma stb. Úgy hitték, ha karácsonykor babot, borsót, tököt, mákos tésztát esznek, akkor a következő évben sok pénzük lesz. Általában elsőnek az ostyát fogyasztották mézzel, borssal és fokhagymával. Ezután ették az almát. A családfő egy almát annyifelé vágott, ahány családtag volt. Mindenki kapott belőle, hogy összetartson a család. A karácsonyi ételek maradékát, az ún. karácsonyi morzsát különös becsben tartották, többnyire mágikus és gyógyító eljárásokban használták fel.

    Karácsonyi életfa, termőág, karácsonyfa A karácsonyi életfa, termőág, ősi, mágikus jelkép az évről-évre megújuló természetnek. A bibliai elemekkel ötvöződött az európai keresztény hagyományban. A karácsonyfa fokozatos elterjedése előtt általános volt ennek állítása a magyar nyelvterületen. A termőágakat rozmaring-, nyárfa-, bürök-, kökény ágakból készítették. Gerendára vagy a szobasarokba függesztették. Aranyozott dióval, piros almával, pattogatott kukoricával díszítették . A karácsonyfa-állítás szokásának előzménye egyrészt a karácsonyi életfa, termőág, mely a termékenységet, örök életet, fejlődést, növekedést jelképezte. Másrészt (európai eredetű, középkori szokás) Ádám-Éva napján előadták a teremtés történetét. Ebben szerepelt a paradicsomi életfa – a tudás fája -, amelyre az almán kívül rákerült a kígyót jelképező lánc is. Az almafát télen nem fenyőfával, örökzölddel helyettesítették. A karácsonyfa és a karácsonyi termőág állításának szokása sokáig egymás mellett élt, s díszei sokáig azonosak voltak.

    Az eddigi kutatások szerint a karácsonyfa állítása német protestáns eredetű szokás. Először a – bécsi udvar közvetítésével – az arisztokrácia, majd a polgárság, a falusi értelmiség, végül a parasztság körében terjedt el. Az l920-as, l930-as években kezdődött csak el elterjedése, de ezzel párhuzamosan tovább élt a korábbi zöldág állításának szokása.

    A karácsonyi ajándékozás a karácsonyfa-állítás szokásánál is újabb. Régen a kántálók, a betlehemezők, a köszöntők kaptak ajándékot. Azok is ételfélét és legfeljebb egy kis pénzt. A karácsonyi ajándékot a bukovinai Istensegítsen az asztal alá tették, mert fát nem állítottak. Egy marék szénára ünneplő kendőt terítettek, s erre tették a gyerekeknek diót, almát, mézeskalácsot, egy-egy ruhadarabot, akik úgy tudták, hogy mindezt a Jézuska hozta. Pacséron és általában mindenütt a karácsonyfa és a rajta lévő nyalánkságok jelentették az ajándékot.

    December 25. karácsony napja A család ünnepe volt a hagyományos magyar paraszti életben. Ez a nap munkatilalommal járt, még a szemete sem vitték ki. Pereszlényben a hamut a szemetet nem vitték ki, mert úgy vélték: ezzel kivinnék a szerencsét a házból. Egerszegen ha söpörtek, akkor is csak befelé az asztal alá, s csak a legszükségesebb munkát végezték el. Már előző nap odakészítették az állatoknak a takarmányt. Jászdózsán karácsony napján nem fésülködtek, nem főztek, csak az előtte való napokon. Tilos volt ezen a napon kölcsönkérni, kölcsönadni, mert kivitték volna a szerencsét.

    December 26. karácsony másodnapja, István napja István az egyház első dokumentált és név szerint is ismert első vértanúja. Ezen a napon jártak házról-házra a regélők, hejgetők, alakoskodók. Ekkor tartottak futó- és lóversenyeket. Regölés A legények és házas emberek házról házra járva termékenységet, bőséget, és párokat összevarázsló köszöntő szokása. Ez a téli napforduló pogány kori emléke. A regölés a magyarság egyik legarchaikusabb népszokása, fő időpontja december 26. Néhol újévig is jártak a legények, első sorban a lányos házakhoz. A regölés hagyománya, szövege és dallama e legtovább Nyugat-Dunántúlon és Udvarhelyen maradt fenn. Regös – nyelvészek és őstörténészek szerint – régi magyarok sámánjainak, varázslóinak egyik elnevezése lehetett. A dunántúli változatokban a legények köcsögdudával, csörgős botokkal, regös síppal, furulyával keresték fel elsősorban a lányos házakat. A regös kifordított báránybőr kucsmában és bundában jelen meg. A szokás a következő jellegzetes részekből áll: i. engedély kérés: Megjöttek szegény Szent István szolgái; ii. beköszöntő, melynek szövege és dallama vidékenként különböző: Kelj fel gazda, Eljöttünk, eljöttünk Szent István szolgái; iii. csodaszarvasról szóló ének: Amott keletkezik; iv. jó kívánságok: Adjon az Úristen ennek a gazdának; v. párok összeregölése a leány a legény megnevezésével; vi. adománykérés: Széken ül a gazda; vii. záradék: Becsiszegtünk, csoszogtunk. Regös ének állandó szövegrésze a refrén: „Haj regő rejtem, azt is megadhatja az a nagy Úristen!”

    December 27. János napja Szent János evangélista ünnepe. Ehhez a naphoz a borszentelés szokása kapcsolódott. A szent bornak is – mint minden egyéb szentelménynek – mágikus erőt tulajdonítottak. Beteg embert és állatot gyógyítottak vele. Öntöttek a boroshordókba is, hogy ne romoljon el a bor.

    December 28. Aprószentek napja Azoké a betlehemi kisdedek emléknapja, akik Krisztusért mártírhalált haltak, akiket Heródes a gyermek Jézus keresésekor megöletett. A fiú gyerekek megvesszőzésének szokását a betlehemi kisdedek szenvedéseire vetítik vissza, a lányokét pedig azzal magyarázzák, hogy Betlehemben fiúgyermekek haltak meg, és ezért ilyenkor a lányoknak kell szenvedni. A vesszőzés szokásának kettős magyarázata van: egyrészt a pogány termékenység és egészség varázslással függ össze, másrészt bibliai történettel kapcsolatos. Vesszőzés Az Aprószentek napi vesszőzést többféleképpen is nevezték, például aprószentekelésnek, odoricsolásnak, csapulásnak, suprikálásnak, stb. A vessző lehetett hajló fűzfavessző, termőág, korbács. Vesszőzni fiúgyermekek, legények vagy pásztorok jártak, s vannak helyek, ahol még ma is járnak. Szerencsekívánó, egészségvarázsló mondókák kíséretében gyengéden megveregették a lányokat, asszonyokat vagy gyerekeket. A legényeket borral kínálták, a megkorbácsolt lány pedig színes pántlikát kötött a korbácsra.

    December 31. Szilveszter napja A polgári év utolsó napja, Szent Szilveszter pápa ünnepe. Este óévi hálaadást tartanak a templomokban. Szilveszterkor és újévkor a szokások és hiedelmek célja, hogy biztosítsa a következő esztendőre az emberek egészségét, szerencséjét, bő termést, az állatállomány szaporaságát. A népi kalendárium szerint szilveszter az újév első napjával összefüggő nap, ezért a két nap szokásai, hiedelmei gyakran azonosak, illetve mindkét napra érvényesek. Az éjféli zajkeltésnek – kongózásnak, csengőzésnek, pergőzésnek – ezen a napon fontos szerepe van. Részben azért, hogy mindenki felébredjen és az új esztendőben szorgalmasan dolgozzon, másrészt azért, hogy a nyáj az újév beköszöntésekor a másik oldalára forduljon. Ezért a nagyobb fiuk végigjárták a házakat, és kolompolással, ostorpattogtatással riasztották fel a jószágot, hogy megforduljon. Úgy vélték ugyanis, hogy ezzel biztosítják az állatok szaporaságát, és egészségét. A háziak borral, pálinkával, süteménnyel kínálták, és különböző ajándékokkal jutalmazták őket. Gyakori szokás a szilveszteri kántálás vagy óév búcsúztatás, amelyet az újév köszöntése követ. A hagyományos óév búcsúztatás vidám, de mégis meghatóan szép esemény a kalotaszegi falvakban: az esti templomi hálaadás után mindenki a templom előtti téren gyülekezik, ahol tüzet raknak. Egyes helyeken a fiatalok átugorják a lángokat, másutt csak körbejárják a lobogó tüzet és várakoznak. Hamarosan megkondulnak a harangok, és fél óráig tartó harangzúgás köszönti az újesztendőt. Éjfélkor egy pillanatnyi csend borul a tájra, majd a gyülekezet ajkáról felcsendül a magyar himnusz. E nap a polgári év kezdőnapja, amely a Gergely-féle naptárreform óta vált általánossá. Újévkor az első nap szerencséjével az egész esztendő sikerét igyekeztek biztosítani. Úgy tartották, amit ezen a napon cselekedtek, az hatással lesz az egész évre. Ehhez a naphoz sokféle tiltás fűződik. Ismert az a hiedelem, hogy újév napján semmit sem adnak ki a házból, mert akkor egész évben minden kimegy onnan. Általában munkatilalom volt: nem volt szabad főzni, mosni, varrni, állatot befogni, stb. Az évkezdő nap időjárásával is jósoltak: ha ilyenkor szép, napfényes idő van, jó esztendőre lehet számítani, ha csillagos az éjszakai ég, rövid tél várható, ha pedig a hajnal piros, akkor hideg szeles idő lesz. Szokás volt az újév hajnalán a kútnál mosdani, hogy egész évben frissek legyenek. Az újesztendei jósló, varázsló népszokásoknak igen fontos része volt a táplálkozás, megszabott ételek fogyasztása, illetve bizonyos ételek szigorú tiltása. Ez utóbbira példa a baromfihús evésének tilalma. Úgy gondolták a baromfi elkaparná, hátrakaparná a szerencsét. Ilyenkor disznóhúst kell enni, mert a disznó előtúrja a szerencsét. Ekkor előnyben részesítették a lencsét, rizst, kölest, abban a reményben, hogy sok apró mag pénzbőséget jelent a következő esztendőben.